18.04.2026       Morning Hungarian Murli        Om Shanti      BapDada       Madhuban


Lényeg:
Édes gyerekek, ti személyesen az Atyával tanultok. Annak érdekében, hogy érdemessé váljatok az aranykori uralkodásra, biztosan tisztává kell válnotok.

Kérdés:
Mi az Atya foglalkozása, amit csak ti, gyerekek ismertek?

Válasz:
Ti tudjátok, hogy az Atya az Atya, a Tanár és a Satguru is. Az Atya eljön a ciklus átmeneti korában, hogy ezt az öreg világot újjá tegye, hogy megalapítsa az egy eredeti örökkévaló istenségi vallást. Az Atya tanít most minket, gyerekeket, hogy emberekből istenségekké változtasson. Rajtunk, gyerekeken kívül senki más nem ismeri az Ő foglalkozását.

Ének:
Senki nincs olyan különleges, mint az Ártatlan Úr,

Om shanti.
Az om shanti jelentését újból és újból elmagyarázták nektek, gyerekeknek. Az om azt jelenti, én egy lélek vagyok és ez az én testem. A test is mondhatja: „Ez az én lelkem”. Ugyanúgy, ahogy Shiva Baba azt mondja, ti az enyémek vagytok, a gyerekek is azt mondják, Baba, Te az enyém vagy. Hasonló módon, a lélek azt mondja, ez az én testem és a test azt mondaná, ez az én lelkem. A lélek tudja, hogy örökkévaló. A test nem tud tenni semmit a lélek nélkül. A léleknek van egy teste, és azt mondja, ne háborgasd a lelkemet. A lelkem egy jótékony lélek, vagy a lelkem egy bűnös lélek. Ti tudjátok, hogy az aranykorban jótékony lelkek vagytok. A lélek maga azt mondja: Az aranykorban satopradhan, igaz arany voltam. Valójában az nem arany, de ezt mondják, hogy adjanak egy példát. A lelkem tiszta és aranykori volt. A lélek most azt mondja: Én tisztátalan vagyok. A világ emberei ezt nem értik. Ti megkapjátok a shrimatot. Ti, lelkek tudjátok, hogy satopradhanok voltatok és mostanra tamopradhanná váltatok. Ugyanez vonatkozik mindenre: gyermekkor, felnőttkor, öregkor. Minden biztosan újból öreggé válik. A világ is először satopradhan és aranykori volt és azután az tamopradhanná és vaskorivá vált és ezért mindenki boldogtalan. A satopradhan a megreformált világot jelenti és a tamopradhan a romlott világot jelenti. Az énekben is azt mondják: Az Egy, aki megreformálja a romlott világot. Az öreg világ romlott, mert az Ravan királysága és mindenki tisztátalan. Az aranykorban mindannyian tiszták voltak és azt hívták az új, bűntelen világnak. Ez az öreg, bűnös világ. Ez most vaskor. Ezen dolgok közül semmit nem tanítanak az iskolákban, vagy kollégiumokban. Isten eljön és raja jógát tanít nektek. Isten verzióit megemlítik a Gitában: Shrimad Bhagavad Gita. A shrimat emelkedett utasításokat jelent. Isten mindközül a Legemelkedettebb, a Magasak közt a Legmagasabb. Az Ő pontos neve Shiva Baba. Soha nem fogtok olyan kifejezéseket hallani, mint Rudra Jayanti vagy Rudra Ratri. Az emberek a Shiv Ratriról beszélnek, de Shiva testetlen. Tehát, hogyan lehet megünnepelni a testetlen Egy születésnapját? Krishna születésnapjáról beszélni, ez rendben van. Ő ennek és ennek a gyermeke és megemlítik a nevét és a születési dátumát. Senki nem tudja, hogy Shiva mikor született. Ezt tudni kellene. Ti most megkaptátok annak a megértését, hogy Shri Krishna hogyan vett születést az aranykor elején. Azt mondjátok, hogy az 5.000 évvel ezelőtt volt. Azt is mondják, hogy Bharat Paradicsom volt 3.000 évvel Krisztus előtt. Az iszlám előtt ott volt a holddinasztia és előttük ott volt a napdinasztia. A szentírások az aranykornak több százezer év időtartamot adtak. A Gita a fő szentírás. A Gitán keresztül volt az, hogy az istenségi vallás megalakult, ami az arany- és ezüstkorokon át tartott. Ez azt jelenti, hogy az eredeti, örökkévaló, istenségi vallást a Legfelső Atya, a Legfelső Lélek alapította meg a Gitán keresztül. Azután fél cikluson keresztül nem volt semmilyen más szentírás és nem voltak vallásalapítók sem. Az Atya eljött és a Brahminokat istenségekké és harcosokká tette. Ez azt jelenti, hogy az Atya 3 vallást alapít. Ez a szökővallás. Ennek az időtartama nagyon rövid. Az összes szentírás legemelkedettebb ékszerét, a Gitát Isten énekelte el. Az Atya nem vesz újjászületést. Ő megszületik, de azt mondja: Én nem lépek be egy anyaméhbe. Én nem kapok fenntartást. A gyerekek, akik az aranykorban születnek, az anyaméh palotájában maradnak, míg Ravan királyságában az anyaméh börtönébe kell menniük. A bűnökért büntetést tapasztalnak a börtönben. Az anyaméhben megígérik, hogy nem fognak több bűnt elkövetni, de ez a bűnös lelkek világa. Ahogy a gyermek kijön (megszületik), elkezd bűnt elkövetni. Azután az ígéret, amit megtett, ott marad. Itt is sokan megígérik, hogy nem fognak több bűnt elkövetni, hogy nem fogják használni egymáson a kéjvágy kardját, mert az a bűn szomorúságot okoz attól az időtől, hogy elkezdődik a középen át a végéig. Az aranykorban nincs méreg. Ezért ott az emberek nem tapasztalnak semmilyen szomorúságot az elejétől a középen át egészen a 21 születés végéig, mert az Rama királysága. Az Atya újból véghezviszi annak a megalapítását. A megalapítás csak az átmeneti korban történne meg, ugye? Senkinek nem szabadna elkövetnie semmilyen bűnt, aki eljön, hogy megalapítson egy vallást. Az idő felében ők jótékony lelkek és azután az idő második felében bűnös lelkekké válnak. Ti jótékony lelkek vagytok az arany és ezüstkorokban és azután bűnös lelkekké váltok. Amikor egy satopradhan lélek eljön onnan fentről, ő nem tapasztalhat büntetést. Amikor Krisztus lelke eljött, hogy megalapítson egy vallást, ő nem tapasztalhatott büntetést. Ők azt mondják, hogy Krisztust keresztre feszítették. Ugyanakkor az a lélek nem követett el semmilyen bűnös tettet. A test, amibe az a lélek belépett, volt az, ami fájdalmat tapasztalt és mindent el kellett viselnie. Hasonló módon van az, ahogy Baba belép ebbe az egybe. Baba satopradhan. Bármilyen fájdalmat és nehézséget ez az egy tapasztal és nem Shiva Baba. Az az Egy állandóan békés és boldog. Ő örökké satopradhan. Ugyanakkor Ő még mindig belép ebbe az öreg testbe. Hasonló módon a test, amibe Krisztus lelke belépett, fájdalmat tapasztalhatott, de Krisztus lelke nem tapasztalhatott semmilyen fájdalmat, mert még keresztül kellett mennie a sato, a rajo és tamo állapotokon. Az új lelkek lejönnek és így először biztosan boldogságot kell tapasztalniuk. Ők először nem tapasztalhatnak szomorúságot. Az nem a törvény. Baba ebben az egyben ül. Bármilyen nehézséget ez az egy tapasztal meg és nem Shiva Baba. Ugyanakkor csak ti ismeritek ezeket a dolgokat. Ezt senki más nem tudja. Az Atya itt ül és elmagyarázza nektek az összes titkot. A megalapítás ezen a könnyű raja jógán keresztül történik és azután ugyanezeket a dolgokat megemlítik az odaadás ösvényén. Bármi történik az átmeneti korban, arra emlékeznek. Shiva Babát akkor kezdik imádni, amikor az odaadás ösvénye elkezdődik. Ki az, aki először odaadást végez? Amikor Lakshmi és Narayan uralják a királyságot, ők imádatra méltók. Azután, amikor később a bűn ösvényére lépnek, imádatra méltóból imádókká válnak. Az Atya elmagyarázza: Először be kell lépnie nektek, gyerekeknek az intellektusába, hogy a testetlen Legfelső Atya, a Legfelső Lélek tanít titeket, gyerekeket ezen az egyen keresztül. Az egész ciklus során nem lehet semmilyen más ilyen hely, ahol ily módon magyaráznának. Csak az Atya jön el és újból átadja Bharatnak a mennyország örökségét. A Trimurti képének az alján ott az írás: Az istenségi világ uralkodása a ti Isten-Atyai születési jogotok. Shiva Baba eljön és átadja nektek, gyerekeknek a mennyországbeli uralkodás örökségét azzal, hogy érdemessé tesz titeket. Tudjátok, hogy Baba érdemessé tesz benneteket. Ti ugye tisztátalanok voltatok? Amikor tisztává válunk, ezek a testek nem fognak megmaradni. Ravan tesz minket tisztátalanná. Azután a Legfelső Atya, a Legfelső Lélek megtisztít minket és a tiszta világ mestereivé tesz. Ő a Tudás Óceánja és a Tisztító. Ez a testetlen Baba tanít minket. Nem mindenki tanulhat együtt. Közületek csak néhányan vannak, akik itt ülnek személyesen és az összes többi gyerek megérti, hogy most Shiva Baba Brahma testében ül és átadja a világ eleje, közepe és vége tudását. Ők ezt a murlit írásban fogják megkapni. Ez nem így van más szellemi gyülekezetekben. Mostanság fedezték fel a magnetofont és így felvételeket küldenek szalagokon. Azok az emberek azt mondanák, hogy azt ez és ez a guru mondja. Az ő intellektusukban csak egy emberi lény van. Ez ittenre nem vonatkozik. Itt a testetlen Atya a Tudás-teljes Egy. Emberi lényeket nem lehet tudás-teljesnek nevezni. Azt mondják, hogy Isten, az Atya Tudás-teljes, Békés és Üdvösséggel teli és az örökség Tőle van. A gyerekeinek meg kell kapniuk az erényeit. Ti most megkapjátok azokat. Mi önmagunkba szívjuk az erényeket és olyanná válunk, mint Lakshmi és Narayan. Nem mindenki fog egy királlyá vagy királynővé válni. Arra emlékeznek, hogy ott van a király, a királynő és a tanácsadók. Ott nincsenek tanácsadók, mert a császárnak és császárnőnek van ereje. Amikor bűnössé válnak, van az, hogy tanácsadókra van szükségük. Korábban nem voltak miniszterek, stb. Az volt az egy király és királynő királysága. Miért lett volna szükségük tanácsadókra? Mivel ők, maguk mesterek voltak, nem volt szükségük arra, hogy tanácsokat kérjenek. Ez a történelem és földrajz. Ugyanakkor először is be kell lépnie az intellektusotokba, hogy az Atya tesz mindent és tanít benneteket és jógát oktat. Maradjatok az emlékezés zarándoklatán. A játék most a végéhez ér. Mivel elmerültünk a bűnben, teljesen tisztátalanná váltunk és ezért mondják azt, bűnös lelkek. Az aranykorban nincs semmilyen bűnös lélek. Ott csak jótékony lelkek vannak. Az a jutalom, amiért most erőfeszítést tesztek. A tiétek az emlékezés zarándoklata. Azt hívják Bharat jógájának. Ugyanakkor nem értik, hogy a jóga emlékezést jelent, amin keresztül a bűnök megsemmisülnek. Azután le fogjátok vedleni a testeteket és hazatértek. Azt hívják az édes otthonnak. A lélek azt mondja: Én a béke földjének vagyok egy lakója. Mi testetlenül jöttünk el onnan. Egy testet öltöttünk, hogy eljátsszuk a szerepünket. Azt is elmagyarázták nektek, hogy az 5 bűnt hívják Mayának. Ez az 5 ördögi szellem. Ott van a harag és kéjvágy ördögi szelleme és az első számú ördögi szellem a testi tudatosság. Az Atya elmagyarázza: Ezek a bűnök nem léteznek az aranykorban. Azt hívják a bűntelen világnak. Csak az Atya feladata az, hogy a bűnös világot bűntelenné tegye. Egyedül Őt hívják a Mindenható Hatalomnak, a Tudás Óceánjának és a Tisztítónak. Ebben az időben mindenki romlottságon keresztül születik. Csak az aranykorban létezik a bűntelen világ. Az Atya azt mondja: Most bűnösből bűntelenné kell válnotok. Ők azt kérdezik: Ezen méreg nélkül hogyan születhetnek gyerekek? Az Atya elmagyarázza: Ez most az utolsó születésetek. A halál földje lassan véget ér és azt követően nem lesz semmilyen bűnös ember. Ezért van az, hogy nektek meg kell ígérnetek az Atyának, hogy tiszták fogtok maradni. Ők azt mondják: Baba, én biztosan igényelni fogom Tőled az örökségemet. Az emberek hamis fogadalmakat tesznek. Még Istent sem ismerik, akinek a nevében fogadalmat tesznek. Nem tudják, hogy mikor és hogyan jön el. Semmit nem tudnak a nevéről, a formájáról, a földjéről és az időperiódusáról, stb. Az Atya eljön és átadja a saját bemutatását. Ti most megkapjátok a bemutatását. A világon senki nem ismeri Istent, az Atyát. Ők Hozzá kiáltanak, Hozzá imádkoznak, de nem ismerik a foglalkozását. Ti most tudjátok, hogy a Legfelső Atya, a Legfelső Lélek az Atyátok, a Tanárotok és Satgurutok. Ez az Atya maga adta át a bemutatását. Ő azt mondja: Én vagyok az Atyátok. Én beléptem ebbe a testbe. A megalapítás megtörténik Prajapita Brahmán keresztül. Kié? A Brahminoké. Azután ti, Brahminok istenségekké váltok azzal, hogy tanultok. Én eljövök és shudrákból Brahminokká teszlek titeket. Az Atya azt mondja: Én eljövök a ciklus átmeneti korában. A ciklus 5.000 év hosszú. Ez a világciklus folyamatosan forog. Én eljövök, hogy az öreg világot újjá tegyem és megalapítsam az eredeti, örökkévaló, istenségi vallást. Azután megsemmisítem az összes többi régi vallást. Én tanítalak titeket és emberekből istenségekké változtatlak 21 születésre. Az istenségek azokat jelentik a napdinasztiából és a holddinasztiából és az alattvalóik. Ugyanakkor ti annak megfelelően igényeltek egy magas státuszt, hogy most mennyi erőfeszítést tesztek. Most bármilyen erőfeszítést tesztek, folyamatosan azt fogjátok tenni minden ciklusban. Megértitek, hogy minden ciklusban azt az erőfeszítést teszitek és az a státusz, amit elértek. Ott van nektek, gyerekek intellektusában, hogy a testetlen Egy tanít benneteket. Csak a Rá való emlékezéssel fognak a bűneitek megsemmisülni. A bűneitek nem tudnak megsemmisülni a Rá való emlékezés nélkül. Az emberi lények még azt sem tudják, hogy mennyi születést vesznek. Valaki egy hosszú történetet írt a szentírásokban a 8.4 millió születésről. Most megértitek, hogy 84 születés van. Ez az utolsó születésetek és azután a mennyországba fogtok menni. Ti először a testetlen világba mentek és azután a mennyországba. Achcha.

Nektek, legédesebb, szeretett, régelvesztett és most megtalált gyermekeknek, szeretet, emlékezés és jó reggelt az Anyától, az Atyától, BapDadától. A szellemi Atya namastet mond a szellemi gyerekeknek.

Lényeg a dharnához:
1. Maradjatok szilárdak az ígéretben, amit az Atyának tettetek, hogy tiszták maradjatok. Biztosan győzelmet kell aratnotok a kéjvágy és a harag, stb. ördögi szellemei felett.

2. Miközben körbesétáltok és mindent megtesztek, emlékezzetek az Atyára, aki tanít benneteket. A játék most lassan véget ér. Ezért biztosan tisztává kell válnotok ebben az utolsó születésben.

Áldás:
Legyetek tele az összes kinccsel és szolgáljatok az arcotokkal egy igaz szolgálóként.

Azoknak a gyerekeknek, akik állandóan teljesek az összes kinccsel, a szemükben és a homlokukon látható az isteni mámor. Az arcuk szolgálatot végez. Akár keveset vagy sokat halmoztak fel, az látható az arcukon. Amikor valaki egy emelkedett klánhoz tartozik, az a ragyogás és a mámor látható az arcán. Ugyanígy, engedjétek, hogy az arcotok kinyilvánítsa minden gondolatotokat és tetteiteket és akkor fognak egy igaz szolgálónak nevezni benneteket.

Slogen:
Legyetek gazdaságosak az időtök és a gondolataitok kincseivel és növeljétek a felhalmozásotok számláját.

Avyakt jelzés: Szívjátok magatokba a kedvesség és az alázatosság erényeit, hogy nagyszerűvé váljatok.

Amikor valakinek édességet adtok, a szája rövid időre megédesedik. Ugyanakkor, amikor ti magatok édessé váltok, akkor mindig édes szavak lesznek az ajkaitokon. Ahogyan boldoggá váltok, amikor valami édeset esztek vagy adtok másoknak, ugyanúgy az édes szavak boldoggá tesznek titeket és másokat. Folytassátok mindenki szája megédesítését ilyen módon. Mindig legyen édes a drishtitek, a szavaitok és a cselekedeteitek.