07.08.2026       Morning Hungarian Murli        Om Shanti      BapDada       Madhuban


Lényeg:
Édes gyermekek, felejtsétek el mindazt, amit ez idáig tanultatok és emlékezzetek az egy Atyára.

Kérdés:
Milyen erő szükséges ahhoz, hogy megalapítsátok az aranykori uralkodást Bharat felett?

Válasz:
A tisztaság erejére. Nektek a Mindenható Hatalmú Atyával van jógátok és tisztává váltok. A tisztaság erejével van az, hogy az aranykori uralkodás megalapításra kerül. Ebben a háború nem kérdéses. A tudás és a jóga ereje az, ami a tiszta világ mestereivé tesz benneteket. Az egy utasítás megalapításra kerül ezzel az erővel.

Ének:
Végül a nap eljött, amire vártunk.

Om shanti.
Ti gyermekek hallottátok ezt az éneket. Ezt az éneket nem mi komponáltuk. Ugyanúgy, ahogy az összes Véda és szentírás lényegét elmagyarázzák nektek, ezeknek a daloknak a lényegét is elmagyarázzák, amiket megkomponáltak. Gyerekek, tudjátok, hogy a Révész, a Kert Mestere és a Megváltás Adományozója egyedül az egy Atya. Az emberek odaadást végeznek, hogy megkapják az életben való felszabadulást, de csak Isten az Életben való Felszabadulás vagy a Megváltás Adományozója. Csak ti, gyermekek értitek meg ennek a jelentését. Más emberek ezt nem értik. A megváltás azt jelenti, hogy Ő benneteket szabaddá tesz a szomorúságtól és képessé tesz arra, hogy békét kapjatok. Ti gyermekek, akik Bharat lakói vagytok, tudjátok, hogy amikor az Lakshmi és Narayan királysága volt, tisztaság, boldogság és béke volt. Azt nem mondanátok, hogy az Ráde és Krishna királysága volt. Valójában az anyák egyenlők Rádéval. Jobban kellene szeretniük Rádét, de ők sokkal jobban szeretik Krishnát. Őt egy hintában hintáztatják és még Krishna születésnapját is megünneplik. Nem ünneplik meg Ráde születésnapját. Valójában mindkettőjük születésnapját meg kellene ünnepelniük. Ők nem értenek semmit. Senki nem ismeri az élettörténetüket. Az Atya eljön és elmondja nektek a saját élettörténetét és mindenki más élettörténetét is. Az emberek azt mondják: Üdvözlet a Legfelső Léleknek, Shivának. Ugyanakkor nem ismerik az élettörténetét. Az emberi lények élettörténetét hívják történelemnek és földrajznak. Emlékeznek a világ történelmére és földrajzára. Ők egy ilyen nagy területen uralkodtak. Ők egy ilyen földön uralkodtak. Senki nem tudja, hogyan uralkodtak és aztán hová mentek. Ezt nagyon jól elmagyarázzák nektek, gyermekeknek. Elmagyarázzák nektek, gyerekeknek a tudást a Teremtőről és a teremtésről is. Ti gyermekek tudjátok, hogy ez most valóban a vaskor vége és az aranykor eleje. A Legfelső Atya, a Legfelső Lélek csak az átmeneti korban jön el és a tisztátalan emberi lényeket tiszta istenségekké változtatja. Mindközül a legemelkedettebb lényekké teszi őket. Ebben az időben az emberi lények nem emelkedettek. Ők a legalacsonyabbak. Ott vannak az emberek legemelkedettebb, közép és legalacsonyabb szintje. Ott van a szato, rajo és tamo állapot. Azokra mondják azt, hogy szatogunik, akik nagyon jól figyelnek erre a tudásra. Azokra mondják azt, hogy rajogunik, akik csak egy keveset hallgatnak meg, és azokat hívják tamoguninak, akik ezt egyáltalán nem hallgatják meg. Ez ugyanígy van egy tanulmányban. Nektek, gyerekeknek szükségetek van erre a szatopradhan tanulmányra. Ezért van az, hogy átadják nektek ezt a tudást, hogy szatopradhan Lakshmivá és Narayanná váljatok. Nektek egy hétköznapi emberből Narayanná és egy hétköznapi nőből Lakshmivá kell válnotok. A Gitáról azt mondjátok, hogy ez az igaz Gita. Leírhatjátok, hogy ez az igaz Gita Patshala, ahol meghallgatjátok az igaz Narayanná válás történetét, a halhatatlanság igaz történetét és a harmadik szem igaz történetét. Az összes képen ott van minden tudás, amivel rendelkeztek. Ti gyermekek most ígéretet tesztek, hogy ti, Prajapita Brahma Kumarok és Kumarik Bharatot biztosan szatopradhan mennyországgá teszitek. Nektek erről mindenkit informálnotok kell. Gandhiji is egy tiszta királyságot akart, így ez biztosan egy tisztátalan királyság. Egyikük sem érti, hogy ők maguk tisztátalanok. Ravan az öt bűn. Azt mondják, hogy Ráma királyságát akarják. Ezért ők biztosan az ördögi közösség. Ugyanakkor ez nem ül meg senki intellektusában. Olyan sok nagy guru nem érti ezt. Ti gyermekek informáljátok őket arról, hogy megalapítjátok az istenségi királyságot ugyanúgy, ahogy 5.000 évvel ezelőtt tettétek azzal, hogy követitek a shrimatot, amit megkaptok Brahmán keresztül. Ez a legértékesebb átmeneti kor, amikor a legdegradáltabb lények szatopradhanná, a legemelkedettebb lényekké válnak. Az eredeti örökkévaló istenségi vallás az irányítás legmagasabb kódjáé. Csak az egy istenségi vallás kerül megalapításra. Aztán nem lesz semmilyen más vallás. Ti, gyermekek bebizonyíthatjátok és elmagyarázhatjátok nekik, hogy csak egy vallás és egy királyság volt az aranykorban. Bár a napdinasztiából az ezüstkor holddinasztiájává váltok, ott csak egy nyelv lesz. Most számtalan nyelv van Bharatban. Gyerekek, tudjátok, hogy a királyságukban csak egy nyelv volt. Manapság sok dolgot láthattok. Amikor közel kerültök a saját otthonotokhoz egy hosszú utazás után, nagyon boldognak érzitek magatokat, hogy hazatértetek és most elmentek és találkoztok mindenkivel. Folyamatosan rendelkezni fogtok a saját királyságotok vízióival. Nektek az erőfeszítésről is víziótok lesz, amit megtettetek. Képesek lesztek látni, hogy Baba miért mondja azt nektek olyan sokszor, hogy tegyetek erőfeszítést. Máskülönben elkeseredésben fogtok sírni és a státuszotok csökkenni fog. Folyamatosan magyarázzátok el mindenkinek a jóga zarándoklatát. Ezt nagyon könnyű elmagyarázni. A létra képét olyan könnyű elmagyarázni. Azok, akik később jönnek, könnyedén megkapják ezt a tudást napról-napra. Azzal, hogy ezt meghallgatják egy héten át, képesek lesznek könnyedén megérteni. A képek elkészültek pontos magyarázatokkal. A 84 születés képe teljesen pontos. Az Bharat embereiért van. Ti, gyermekek rendelkeztek mindezzel a tudással az intellektusotokban. Ti, gyermekek tudjátok, hogy most Bharatot újból mennyországgá teszitek a saját testetekkel, tudatotokkal és vagyonotokkal és a könnyű raja jóga erejével, azzal, hogy követitek a Tisztító, Shiv Baba, a Megváltás Adományozója utasításait. Mi nem használunk semmit senkitől. A saját testünkkel, tudatunkkal és vagyonunkkal szolgálunk. Bárki bármit tegyen, azzal teremti meg a saját jövőjét. Ti egy családnak vagytok a tagjai. Baba megalapítja az aranykori uralkodást rajtatok keresztül. Ti vagytok azok, akik fedezitek a kiadásokat. Nem rendelkeztek sok kiadással. Nektek csak Shiv Babára kell emlékeznetek. A kumariknak milyen kiadásaik vannak? Bármivel is rendelkeznek? Baba milyen díjat kérne tőletek, gyerekek? Egyáltalán semmit. Az iskolákban először is tandíjat kérnek. Olyan sokat kell költeniük a tanulmányaikra. Shiv Baba hogyan kérhetne tőletek, gyerekek bármilyen pénzt is? Shiv Babának nem kell egy otthont építenie Önmaga számára, amiért bármilyen pénzt is kérne. Nektek, gyerekeknek el kell mennetek a mennyországba a jövőben és palotákat fogtok építeni gyémántokkal díszítve. Ezért van az, hogy a jövőben palotákat kaptok viszonzásként mindazért, amit itt tesztek. Ezeket a dolgokat meg kell érteni. Mindaz, amit ott kaptok, attól függ, hogy itt mennyit szolgáltok a testetekkel, a tudatotokkal és a vagyonotokkal. Amikor valaki egy kollégiumot vagy kórházast épít, egy vagy két milliót kell használnia. Itt nem kell olyan sokat költenetek. Építhettek egy szellemi kórház-kollégiumot egy kis épületben is. Ki volt a Pandavák ura? Leírták Krishna nevét. Valójában az a testetlen Isten volt. Isten az Egy, aki átadja nektek a shrimatot. Mindenki más Ravan utasításait követi Ravan királyságában. Olyan piszkossá váltak azzal, hogy Ravan utasításait követik. Ez a világ öreg és most újból újjá fog válni. Abban a világban csak Bharat volt. Bharatra mondják azt, hogy öreg és új. Az új Bharat mennyország volt és most, hogy öreg, az pokol. Ezt hívják a pokol extrém mélységének. Ez az emberi lényekre utal. Itt a boldogságnak nincs semmilyen nyoma. Ez nem igazi boldogság. A szannyasik azt mondják, hogy ennek az időnek a boldogsága olyan, mint egy varjú ürüléke. Ezért van az, hogy lemondanak a háztartásukról és a családjukról. Ők nem tudják megalapítani a mennyországot vagy az aranykort. Csak a Legfelső Lélek alapítja meg Krishna földjét. Mindkettő, shri Krishna lelke és a teste is szatopradhan volt. Mivel ő tiszta, ezért van az, hogy az emberek nagyon szeretik Krishnát. Azt mondják, hogy egy kis gyermek olyan, mint egy brahm gyani. A kis gyermekek nincsenek tudatában a bűnöknek. A szannyasik tudatában vannak azoknak a dolgoknak. A bébik születéskor nagy lelkek. A bébikre azt mondják, hogy tiszta virágok. Az első számú virág, shri Krishna. Ő a mennyország, az új világ első számú hercege. Ahogy megszületik, őt az első hercegnek nevezik. Mindenki emlékszik Krishnára és olyan gyermeket akar, mint amilyen shri Krishna. Az Atya azt mondja: Váljatok azzá, amivé akartok. Nem csak egy Krishna van. Hányan válnak Wales hercegévé? Ott volt az első, a második, a harmadik, stb. Itt is ott van a dinasztia. Az apa után a második ülne a trónra. Ugyanúgy, ahogy vannak más dinasztiák, ez is egy dinasztia. Nektek kapcsolatotok van a keresztényekkel. Shri Krishna és a keresztények hasonlóan hangzanak és köztük sok a csere. Olyan sok vagyont vittek el Bharatból. Most mindazt visszaadják. Viszont szolgálatot végeznek. Az európaiak egymás között fognak harcolni és teljesen véget vetnek önmaguknak. Ott van a történet a két macskáról, akik harcoltak, és a majomról, ami a kettő közül elvette a vajat. Ez erre az időre utal. Ők egymás között fognak harcolni és ti megkapjátok a királyságot. Ti gyermekek most sok tudással rendelkeztek. Ott van nektek, gyerekek intellektusában, hogy ti mindannyian Brahma Kumarok és Kumarik vagytok. Az nem úgy van, hogy gujaratiak, vagy bengáliak vagytok. Nem szabad, hogy bármilyen diszkrimináció legyen. Mindannyian az egy Atya gyermekei vagytok. Most újból megalapítjuk az uralkodásunkat azzal, hogy követjük Shiv Baba utasításait, amit megkapunk Brahma Babán keresztül. Mi ezt elvégezzük ezen tudás és jóga erejével. Tisztává válunk jógaerővel. Az Atya a Mindenható Hatalom és erőt kapunk Tőle. Igénylitek a világ királyságát. Ebben nincs semmilyen harc. Minden a tisztaság erejének kérdése. Ők azt mondják: „Gyere és tegyél minket, tisztátalanokat tisztává!” Mindez az emlékezés ereje. Az nem úgy van, hogy kimentek és elfoglalttá váltok a világi üzlettel és mindent elfelejtetek. Itt folyamatosan meghallgatjátok a Tudás Óceánjának hullámait személyesen, önmagatok előtt. A folyóknak nincsenek hullámaik. Az óceánnak akár egyetlen egy hulláma is nagyon nagy kárt okozhat. Amikor földrengések történnek, még az óceánok is kiöntenek. Az emberek elvették a földet azzal, hogy lecsapolták a tengereket és aztán azt magas áron eladták. Tudjátok, hogy ez a Bombay nem fog megmaradni. Korábban nem volt Bombay. Az csak egy kis falu volt. Az anyák nagyon ártatlanok. Egyáltalán nem tanultak. Itt mindent el kell felejtenetek, amit tanultatok. Jó, ha nem tanultatok semmit. Amikor valaki olyannak magyaráztok, aki tanult, ő olyan sok kérdést tesz fel. Itt csak emlékeznetek kell az egy Atyára. Itt a testi lényekre való emlékezés nem kérdéses. Ott van az egy korlátlan Atya dicsérete. Tudjátok, hogy Isten a Magasak közt Legmagasabb. Aztán Brahma a második számú. Nála nincs senki magasabb. Nála nincs nagyobb személyiség, de nézzétek meg, milyen hétköznapi módon van kapcsolatban. Például, egy ilyen hétköznapi módon ül veletek, gyermekekkel. Amikor ez az egy vonattal utazik, senki nem tudja, ki ő. Isten eljön és átadja nektek ezt a tudást. Ő biztosan belépne valakibe és átadná ezt a tudást. Ha Shri Krishna lenne, aki ezt teszi, akkor olyan nagy lenne a tömeg, hogy nem lenne képes tanítani. Az emberek egyszerűen csak őt néznék. Itt maga az Atya tanít benneteket, gyerekeket, hétköznapi, inkognitó módon. Ti vagytok az inkognitó hadsereg. Ti lelkek tudjátok, hogy újból megalapítjátok a saját királyságotokat jógaerővel. Levedlitek a régi testeiteket és új gyönyörű testeket öltötök. Ez most az ördög közössége, aztán ott lesz az istenségi közösség. A lélek azt mondja: Egy isteni testet fogok ölteni az új világban és uralom a királyságot. A lélek férfi és a test elkészül az elemekből. A lélek mindig férfi, de egy férfi vagy egy női test készül a karmikus számlák alapján. Ugyanakkor én egy örökkévaló lélek vagyok. Ez a ciklus folyamatosan forog. Biztosan ott lesz a vaskor pusztulása. Láthatjátok a pusztulás jeleit önmagatok előtt. Ott lesz ugyanaz a Mahabharat háború, így biztosan ott lenne Isten is. Rajtatok, gyermekeken kívül senki nem tudja, milyen formában és kinek a testébe lépett be. Ő azt mondja: Én belépek egy nagyon hétköznapi testbe. Én nem Shri Krishna testébe lépek be, aki teljes 84 születést vesz. Én eljövök ezen egy sok születése utolsójának a végén. Csak azok vesznek 84 születést, akik a napdinasztiához tartoznak. Ők azok, akik az első számot igénylik. Ti rendelkeztek mindkettő, a testi és a testetlen fa összes tudásával. A lelkek lejönnek a testetlen világból sorszám szerint. Az istenségi vallás lelkei jönnek először, és aztán eljön minden más lélek sorszám szerint. A magyarázat a képeken nagyon emelkedett. Nektek, gyerekeknek elmondják, hogy a kumariknak nagyon éberré kell válniuk. Az egy nagy csoda lenne, ha ti nővérek ilyen dolgokról magyaráznátok. Olyan nagyon dicsőítenétek a nevet; dicsőítenétek a világi és a szellemi atyák neveit is. Achcha.

Nektek, legédesebb, szeretett, régelvesztett és most megtalált gyermekeknek, szeretet, emlékezés és jó reggelt az Anyától, az Atyától, BapDadától. A szellemi Atya namastet mond a szellemi gyermekeknek.

Lényeg a dharnához:
1. Hajtsatok végre emelkedett tetteket az átmeneti korban és váljatok a legemelkedettebb lényekké. Ne hajtsatok végre olyan tettetek, amik egy degradált lénnyé tennének benneteket.

2. Váljatok az Atya segítőivé inkognitó módon és szolgáljátok Bharatot, hogy azt mennyországgá tegyétek. Tegyétek Bhartot mennyországgá a saját testetekkel, a tudatotokkal és vagyonotokkal. Halmozzátok fel az emlékezés és a tisztaság erőit.

Áldás:
Vessetek véget mindenfajta függőségnek a teljes és tökéletes állapotokkal és váljatok az anyag legyőzőivé.

Amikor stabilak maradtok a teljes és tökéletes állapototokban, győzelmet fogtok tapasztalni, vagyis jogotok lesz az anyag felett. A teljes és tökéletes állapotban nem lehet semmiféle függőség. Ahhoz azonban, hogy teljessé és tökéletessé tegyétek az állapototokat, három dolognak kell lennie ugyanabban az időben: 1) a szellemiség, 2) szellemi mámor, 3) kegyelemteljesnek lenni erénye. Amikor ez a három dolog látható a formátokban, az állapototokban, az arcotokon és a cselekedeteitekben, akkor mondanák azt rólatok, hogy olyan lelkek vagytok, akik minden joggal rendelkeztek és az anyag legyőzői.

Slogen:
Amikor szilárdan fogjátok a shrimat gyeplőit, akkor a ló, a tudat nem tud szabadon futni.

Avyakt jelzés: Vessetek véget a tisztátalanság magjának és váljatok teljesen tisztává.

Ha bármilyen tisztátalanság van a hozzáállásotokban, a tudatosságotokban vagy a gondolataitokban, nem tudtok stabilak maradni a Brahmin állapototokban. Ezért minden lépésnél óvatosnak kell maradnotok. Lehetnek különlegességeitek, de ha akár egyetlenegy gyengeségetek is van, az az egy gyengeség véget vetne a sok különlegességeteknek.