07.10.2026 Morning
Hungarian Murli Om Shanti BapDada Madhuban
Lényeg:
Édes gyerekek,
bár későn jöttetek, de ha gyors erőfeszítést tesztek, akkor képesek lesztek
előre haladni. Hagyjátok abba az aggódást mások miatt és maradjatok elfoglaltak
abban, hogy megtegyétek a saját erőfeszítéseiteket.
Kérdés:
Az Atyának
melyik az, az egy feladata, amit egyetlen emberi lény sem tud végrehajtani?
Válasz:
Az emberi lényeket istenségekké változtatni és őket a béke földjének és a
boldogság földjének a mestereivé tenni, egyedül az egy Atya feladata. Egyetlen
emberi lény sem tudja végrehajtani ezt a feladatot. Csak az átmeneti korban van
hitetek abban, hogy meghallgatjátok Isten verzióit. Maga Isten most raja jógát
tanít nektek, ahogy az előző ciklusban is tette.
Om shanti.
A korlátlan
szellemi Atya magyaráz a korlátlan szellemi gyerekeknek. Minden verzió vagy
ennek a tudásnak az ékszere több százezer rupee értékű. Az Atya elmagyarázta,
hogy Istent Rup és Bassantnak is nevezik. Neki van egy formája és a neve Shíva.
Ő a Tudás Óceánja és ti üdvösséget kaptok ezen a tudáson keresztül. A tudás
gazdagság és egy tanulmány is. A szellemi Atya átadja nektek ezt a tudást. Egy
lelket egy szellemi lénynek (szellemnek) neveznek. Az imádat ösvényén a lelkek
olyan sokat körbe botladoznak, hogy találkozzanak az Atyával; kutatják Őt. Abban
hisznek, hogy csak Shíva az Isten, és mégis folyamatosan körbe botladoznak. Az
Atya eljön és elmagyarázza: Szellemi gyerekek, ti, a legfelső lakóhely
múlhatatlan lakói, ahonnan lejöttök ide, hogy eljátsszátok a szerepeiteket. Ti a
messzi föld lakói vagytok. Ez egy dráma és ezt a győzelem és a vereség, a
boldogság és szomorúság játékának nevezik. Az Atya elmagyarázza: Én és ti is
mind a béke földjének vagyunk a lakói. Azt a Nirvána földjének is nevezik.
Először is legyen hitetek abban, hogy ti annak a helynek vagytok a lakói. Nekünk,
lelkeknek az eredeti vallása a béke. A teljes múlhatatlan szerep rögzítve van
minden egyes lélekben, egy pontban. Az Atya tanít benneteket. Ti a világ emberei
miatt aggódtok. Hitetek van abban, hogy Isten verziói csak az átmeneti korban
hangzanak el és nem más időszakban. Senki más nem változtathatja meg az emberi
lényeket istenségekké. Ők senkit nem tehetnek a béke földjének vagy a boldogság
földjének a mesterévé. Az Atya azokká tett benneteket az előző ciklusban. Valaki,
aki most egy elnökké vált, azzá fog válni mostantól kezdve 5.000 év múlva is. Az
egész világ jelenete és díszlete meg fog ismétlődni 5.000 év után. Az öreg anyák
nem képesek mindezt magukba szívni, és így azt mondják nekik, hogy emlékezzenek
három dologra: Mi, lelkek a béke földjének vagyunk a lakói. Aztán elmegyünk a
boldogság földjére és aztán amikor elkezdődik Ravan királysága, fél ciklus után,
el kezdünk elmerülni a bűnben. Azt hívják a szomorúság földjének. Amikor a
szomorúság földje véget ér, akkor az Atya eljön, és azt mondja: Emlékezzetek Rám.
Nekem el kell jönnöm, hogy visszavigyelek benneteket a béke földjére és a
boldogság földjére. Akik eljöttek és az Atyához tartoztak, azok most eljönnek és
igénylik az örökségüket. A nap dinasztia és a hold dinasztia királyságai
megalapításra kerülnek. Emberek milliói fognak jönni és meghallgatják és ezt
vagy azt megértik az Atyától. Nagy növekedés fog történni. Nektek el fog kelleni
mennetek mindenhova, és magyaráznotok kell mindenkinek. Sokan fognak erről
hallani az újságokon keresztül is. Pakisztánban is erről olvasni fognak az
újságokban. Miközben ott ülnek, meg fogják hallgatni ezt a tudást. A Gitát az
egész világban kiadták. Az Atya azt mondja: Állandóan csak Rám emlékezzetek és
emlékezzetek az örökségetekre. Amikor ezt olvassák az újságokban, aztán sokan
Brahminokká fognak válni. Akik igényelni akarják az örökségüket, azok biztosan
el fognak jönni, és igénylik azt. Most még maradt egy kis idő hátra és a
növekedés folyamatosan meg fog történni. Akik későn jönnek, azoknak majd gyors
erőfeszítést kell tenniük. Akik a mennyország lakóivá váltak az előző ciklusban,
azok biztosan most is azzá fognak válni. Ebben nem lehet a leghalványabb
különbség sem. Akiknek el kell menniük a béke földjére, azok el fognak menni a
béke földjére. Aztán eljönnek, hogy eljátsszák a szerepeiket a maguk idejében.
Az Atya azt mondja: Gyermekek, most emlékezzetek Rám, és akkor el fogjátok érni
az otthonotokat. A sannyasik a fejüket ütik a felszabadulásért és ezért mondják
azt mindenkinek, hogy a felszabadulás önmagában is rendben van. Ők a boldogságot
olyannak tekintik, mint egy varjú ürüléke. Azt írták a szentírásokban, hogy még
az aranykorban is ott voltak a szomorúság dolgai. Ők semmit nem értenek. Azt
mondják, hogy Istennek el kell jönnie. „Tisztító, Legfelső Lélek, jöjj, és
mutasd meg nekünk az ösvényt!” A másik oldalról azt mondják, hogy a Gangesz a
Tisztító. Abban hisznek, hogy megfürdeni a Gangeszban, áldozati tüzeket tartani,
tapasyát végezni, zarándoklatokra menni – ezek mind ösvények Istenhez. Mivel ti
Istenhez kiáltotok, miért botladoztok folyamatosan körbe-körbe? Azok a dolgok az
imádat ösvényén mind rögzítettek. Az emberek folyamatosan bármit mondanak, ami
belép a tudatukba. Ők olyan sok erőfeszítést tesznek, hogy megtalálják Istent. A
hívők mennének el, hogy találkozzanak Istennel, vagy Istennek kell eljönnie ide?
Tisztátalan lelkek oda nem mehetnek; az Atya eljön ide, hogy odavigyen titeket.
Minden lélek Vezetője csak az Egyetlen. Ti is tisztákká fogtok válni és követni
fogjátok Őt. A Vőlegény feldíszít benneteket ennek a tudásnak az ékszereivel,
hogy császárokká és császárnőkké tegyen titeket. Azt mutatják, hogy Shri Krishna
ezt és ezt elrabolta és egy királynővé tette őt. Azok a dolgok valójában nem
tartoznak hozzá. Ti, gyermekek tudjátok, hogy ti fogtok a mennyország
császárnőivé válni. Ti a mennyország lakói voltatok. Az Atya most eljött, hogy
újból ugyanazokká tegyen benneteket. Ez 84 születés kérdése. Senki nem tudna 8,4
millió születésre emlékezni. Ők azt mutatták, hogy az aranykor több százezer év
és kevesebb évet mutattak az ezüstkornál. Ez a kalkuláció nem stimmel. Az Atya
olyan egyszerűen elmond nektek mindent: Egyszerűen emlékezzetek két dologra:
Alfa és béta. Aztán tisztákká váltok és képesek lesztek arra, hogy repüljetek és
egy magas státuszt igényeljetek. Nektek azzal kellene elfoglalnotok magatokat,
hogy biztosan emlékezzetek az Atyára, nem számít, mi történik. Maya viharai is
jönni fognak, de nem szabad vereséget szenvednetek. Még, ha valaki mérgessé is
válik, nektek semmit nem szabad mondanotok. A sannyasik azt mondják: Tegyetek
egy szerencse talizmánt a szátokba és aztán a másik személy, azt követően, hogy
sokat beszélt, el fog csendesedni. Az Atya is azt mondja: Ha valaki haragosan
beszél veletek, csak folyamatosan csendben szemléljétek. Nektek biztosan
emlékeznetek kell Shív Babára minden körülmények között. Csak azzal, hogy Babára
emlékeztek, fogtok az örökségetekre is emlékezni. Emlékeznek az érzékfeletti
örömötökre; ti a mennyország hercegnőivé váltok 21 születésre. Ott a
szomorúságot egyáltalán nem említik. Ti boldogságot tapasztaltok 50 vagy 60
születésben; a boldogságnak az időszaka nagyobb. Mi haszon lenne abban, ha a
boldogság és a szomorúság egyenlő lenne? Nagy gazdagságotok is van. Nem sokkal
ezelőttig itt a gabona nagyon olcsó volt. A királyoknak nagy királyságaik voltak.
Baba korábban 37 kiló gabonát adott el 10 annáért (16 anna egy rupee). Ezért azt
megelőzően mindennek biztosan nagyon olcsónak kellett lennie. Abban az időben
kevesebb ember is volt. Nekik nem volt gondjuk az élelemmel. Nektek most
emlékeznetek kellene arra, hogy ti először haza fogtok térni, és aztán elmentek
az új világba és eljátsszátok az új szerepeiteket. Ott a testeitek satopradhan
elemekből fognak készülni. Most az öt elem teljesen tamopradhanná és
tisztátalanná vált. A lelkek és a testek is, mindkettő tisztátalan. Ott a testek
nem betegek. Ezeket a dolgokat mind meg kell érteni. Nektek, gyermekeknek minden
nagyon világosan elmagyarázásra kerül, de amikor hazatértek, akkor ezeket mind
elfelejtitek. Itt a felhők olyan boldogok, amikor feltöltődnek, de aztán
felejtenek, ahogy innen kimennek. Korábban olyan sok tánc is volt. Aztán mindaz
abbamaradt. Annak idején az emberek azt gondolták, hogy itt varázslat van.
Amikor intenzív imádatot végeznek az imádat ösvényén, akkor nagy nehézség árán
vannak vízióik. Itt az imádat kérdése nem merül fel. Ők transzba mentek miközben
csak ültek és az emberek azt gondolták, hogy itt valamilyen varázslat volt.
Manapság a világban olyan sokan válnak istenségekké. Ők olyan neveket adnak
maguknak, mint Sita Rama, Radhe Krishna, stb. Olyan nagy a különbség a
mennyország mesterei és a pokol lakói között. Ebben az időben mindenki a pokol
lakója. Ezt nagyon világosan megmutatásra kerül a létra képén. A gyerekek
elkészítették a létra képét a saját köpülésükön keresztül. Baba ezt látta és
nagyon elégedett volt. Minden rajta van a létra képén, hogy a bűnös királyok
hogyan jönnek le folyamatosan a rézkortól kezdve, miközben imádatot végeznek.
Nekik most nincs koronájuk. Nagyon könnyű magyarázni a képek használatával.
Elmagyarázhatjátok, hogyan van a lefele menés állapota 84 születésen át, és
aztán ott van a felemelkedés állapota. Ők azt éneklik: Haszon van mindenki
számára a felemelkedés állapota miatt. Az Atya eljön és boldogságot ad
mindenkinek. Mindenki így kiált: Ó, Baba, távolítsd el a szomorúságunkat és
adjál nekünk boldogságot. Azonban senki nem tudja, hogy Ő hogyan távolítja el a
szomorúságukat és ad nekik boldogságot. Manapság az emberek megtanulják kívülről
a Gitát és azt idézik. Elmagyarázzák annak a jelentését dióhéjban. Fejből idézik
a szlokákat (verseket) szanszkrit nyelven, és így az emberek úgy érzik, hogy a
mahatma nagyon jó. Több százezer ember elmegy és meghajol előtte. Azok a világi
tanulmányok 15-20 évet vesznek igénybe. Ha valaki nagyon okos, akkor ő gyorsan
mindent kívülről megtanulna, azokat elmondaná, és sok pénzt tudna felhalmozni.
Azok a dolgok mind módszerek egy bevétel megszerzésére. Amikor valaki csődbe
megy, ő elmegy és lemondást fogad és így minden aggodalma eltávolításra kerül,
mert egyszerűen egy ilyen vagy olyan mantrára emlékezik és körbe utazik
mindenfelé. Ő folyamatosan körbe utazna vonattal. Itt az Atya azt mondja:
Tekintsétek magatokat lelkeknek és emlékezzetek az Atyára. Az Atya és az minden
lélek a testnélküli világban laknak. Onnan eljönnek a testi világba, hogy
eljátsszák a szerepeiket. Most ez a játék a végéhez ér. Mivel tamopradhanok
vagytok, így nem térhettek haza. Baba most eljött, hogy satopradhanokká tegyen
benneteket. Mindenki haza fog térni és aztán az aranykorban, csak az istenségek
királysága lesz. Nem lép be senki más intellektusába, hogy mikor volt a béke
földje, a boldogság földje, vagy a szomorúság földje, mert ők teljes sötétségben
vannak. Abban hisznek, hogy a vaskor vége sok-sok ezer év után el fog jönni.
Nekik nincs egy pontos számuk. Az emberek száma folyamatosan növekszik és nincs
elég élelem. Ha még mindig 40 ezer év lenne hátra, akkor nem tudnátok megmondani,
hogy mi történne. Bármit mondanak, az teljesen hamis; abban nincs egy
gabonaszemnyi igazság sem. Az Atya most megtanítja nektek, hogyan győzzétek le
Ravant. Csak ti győzhetitek le Ravant. Baba felszabadítja az egész világot
Ravantól. A tiétek a Shakti hadsereg és ti Bharatot mennyországgá teszitek. Ő
nagyon jó dolgokat mond nektek. Ezért emlékeznetek kellene az Atyára és az
örökségre és maradjatok nagyon boldogok. Olyan nagy boldogságot tapasztalnak
ennek a tudásnak az ösvényén. Baba most eljött. Mi most elhagyjuk ezt az öreg
világot. Azzal, hogy emlékeztek Babára, satopradhanokká fogtok válni.
Máskülönben büntetésnek kell majd lennie, és aztán talán fogtok kapni egy darab
csapátit. Azonban abból mi haszon lenne? Folyamatosan tegyetek annyi
erőfeszítést magatokért, amennyit csak lehetséges. Kövessétek a shrimatot.
Vegyétek a tanácsot Babától minden egyes lépésnél. Néhányan azt mondják: Baba,
nekem hazudnom kell az üzletemben. Az Atya azt mondja: Az üzletben hamisság van.
Egyszerűen, folyamatosan emlékezzetek Babára. Annak nem szabadna úgy lennie,
hogy elmerültök a bűnben és aztán azt mondjátok, hogy Babára emlékeztetek. Nem;
ha elmerültök a bűnben, akkor meghaltok. Ugye ti egy ígéretet tettetek az
Atyának? Egy rakhit a tisztaságért kötnek. A rakhit soha nem azért kötik, hogy
szabaddá váljanak a haragtól. A rakhi kötés azt jelenti, hogy nem szabad
elmerülnötök a bűnben. Az emberek így kiáltanak: Ó, Tisztító, jöjj el! Nektek,
gyerekeknek belül, olyan boldogoknak kellene lennetek: „Baba tanít minket. Baba
aztán visszavisz minket Magával. Onnan el fogunk menni a mennyországba.”
Amennyire csak lehetséges, ébredjetek fel kora reggel és emlékezzetek Babára.
Babára emlékezni azt jelenti, egy bevételre szeret tenni. Ebben mi haszna lenne
az áldásoknak? Nektek nem szabadna azt mondanotok: Baba, adjál nekem áldásokat
és aztán emlékezni fogok Rád. Ha Babának áldásokat kellene adnia mindenkinek,
akkor mindenki elmenne a mennyországba. Itt erőfeszítést kell tennetek.
Emlékezzetek Babára, amennyit csak lehetséges. Baba az örökséget jelenti. Ti egy
királyságot kaptok annak megfelelően, amennyit emlékeztek Rá. Sok haszon van az
emlékezésben. Ez egy könnyű üzlet. Senki más nem tudna veletek egy ilyen könnyű
üzletet kötni. Alig van bárki is, aki megköti ezt az üzletet. Achcha
Nektek, legédesebb,
szeretett, rég elvesztett és most megtalált gyerekeknek, szeretet, emlékezés és
jó reggelt az Anyától, az Atyától, BapDadától. A Szellemi Atya namastet mond
nektek, szellemi gyerekeknek.
Lényeg a dharnához:
1. Amikor
valaki mérgessé válik, akkor nektek nagyon-nagyon csendben kellene maradnotok.
Senkivel ne váljatok mérgessé, aki veletek haragos. Ne legyetek legyőzöttek Maya
semmilyen viharától.
2. Emlékezzetek az
Atyára kora reggel. Halmozzátok fel a bevételeteket. Kössétek meg erősre a
tisztaságotok rakhiját.
Áldás:
Tegyétek az
atmoszférát avyakttá az avyakt és békés formátokkal, és váljatok olyan
képmásokká, akik víziókat adományoznak.
Mint, ahogy
programokat készítetek a szolgálat végzéséért, ugyanolyan módon készítsetek egy
programot ahhoz, hogy az emlékezés zarándoklatán maradjatok reggeltől estig.
Mostantól kezdve állítsátok meg a gondolataitok forgalmát két vagy három percre.
Amikor valakinél látni, hogy nagyon durva tudatosságban van, akkor anélkül, hogy
bármit is mondanátok neki, alkalmazzatok egy olyan avyakt és békés formát, hogy
az a valaki egy jelzésből értsen. Azzal, hogy ezt teszitek, az atmoszféra avyakt
fog maradni. Valami különleges lesz látható, és olyan képmásokká fogtok válni,
akik víziókat adományoznak.
Slogen:
A teljes
igazság a tisztaság alapja.
Avyakt Szignál:
Tegyétek magatokévá mások felemelésének a szellemét, és emeljétek fel azokat,
akik rágalmaznak titeket.
Ha bármelyik
együttműködő fiú-, vagy lánytestvér vagy bármelyik lélek a családból, a
félreértésükön vagy a gyerekes önfejűségükön keresztül, az időleges dolgokat
állandó elérésnek tekintik és vágyuk van az időleges névre, hírre, tiszteletre
és elérésre, akkor adjatok tiszteletet annak a valakinek, miközben ti magatok
alázatosak vagytok, ez azt jelenti, hogy felemeltek másokat. Ilyen módon adnia
azt jelenti, hogy minden időkre kapni.