18.08.2025 Morning
Hungarian Murli Om Shanti BapDada Madhuban
Lényeg:
Édes
gyermekek, ugyanúgy, ahogy az Atya a Vezető, nektek is vezetőkké kell válnotok
ugyanilyen módon és mutassátok meg mindenkinek a hazafelé vezető ösvényt.
Váljatok bottá a vakok számára.
Kérdés:
Mi ennek az
örökkévaló, előre elrendelt drámának a titka, amit csak ti, gyerekek ismertek?
Válasz:
Ebben az örökkévaló, előre elrendelt drámában semmilyen színészt nem lehet
hozzátenni, vagy eltávolítani. Senki nem kap örökkévaló felszabadulást. Néhányan
azt mondják: Mi nem akarunk belépni a jövés-menésnek ebbe a ciklusába. Baba azt
mondja: Igen, ez lehetséges egy ideig, de senki nem lehet teljesen szabad attól,
hogy eljátssza a szerepét. Csak ti, gyerekek ismeritek ennek a drámának a titkát.
Om shanti.
Ti legédesebb
gyermekek tudjátok, hogy kit hívnak Bolanathnak (az Ártatlan Úrnak). Csak ti,
átmeneti kori gyermekek ismeritek Őt. A vaskori emberek még egy kicsit sem
ismerik Őt. Csak az egy Atya a Tudás Óceánja. Ő az Egy, aki átadja a világ eleje,
közepe és vége tudását. Átadja a saját bemutatását. Ti, gyerekek most ezt
megértitek. Korábban semmit nem tudtatok. Az Atya azt mondja: Én eljövök és
Bharatot mennyországgá teszem. Átadom nektek a korlátlan örökségeteket, amit
most igényeltek. Tudjátok, hogy most igénylitek a boldogságotok korlátlan
örökségét a korlátlan Atyától. Ez a dráma előre elrendelt. Egyetlenegy színészt
sem lehet hozzátenni vagy eltávolítani. Mindenki megkapta a saját szerepét.
Senki nem érhet el örökkévaló felszabadulást. Valaki bármilyen valláshoz
tartozzon, ő újból abba a vallásba fog menni. Bár lehet, hogy a buddhisták és
keresztények arra várnak, hogy elmenjenek a mennyországba, nem tudnak oda
elmenni. Az ő szerepük csak akkor kezdődik, amikor a vallásalapítók eljönnek. Ez
ott van nektek, gyerekek intellektusában. Ebben az időben a világon minden
emberi lény ateista, vagyis nem ismerik a korlátlan Atyát. Csak az emberi lények
azok, akiknek ezt meg kell ismerniük, ugye? Ez az emberi lények színháza. Minden
lélek eljön a Nirvána földjéről (a hangon túlról), hogy eljátssza a szerepét.
Aztán mindenki erőfeszítést tesz azért, hogy visszatérjen a Nirvána földjére.
Azt mondják, Buddha elment a Nirvánába. Ugyanakkor nem Buddha teste az, ami
odamegy. A lélek az, ami elmegy oda. Az Atya elmagyarázza: Még senki nem mehet
oda. Senki nem hagyhatja el a drámát. Nem kaphatnak örökkévaló felszabadulást.
Ez a dráma előre elrendelt. Néhányan abban hisznek, hogy örökkévaló
felszabadulást kaphatnak, így folyamatosan ezért tesznek erőfeszítést; ugyanúgy,
mint a Jainok, akik folyamatos erőfeszítést tesznek. Nekik megvan a saját
rendszerük és szokásaik és a saját gurujuk is, akiben hisznek. Ugyanakkor senki
nem kaphat örökkévaló felszabadulást. Tudjátok, hogy mindannyian színészek
vagytok ebben a drámában. Senki nem tudja, mikor jöttek el és mikor fognak
visszatérni. Ezt az állatok sem tudják. Az emberi lények azt mondják: Mi
színészek vagyunk, akik eljátsszuk a szerepünket. Ez a tettek mezeje, ahol
lelkek élnek. Azt (a lélekvilágot) nem lehet a tettek mezejének nevezni. Az a
testetlen világ. Ott nincs játék és móka. Ott semmilyen szerep nem játszódik le.
Ti lejöttök a testetlen világból a testi világba, hogy eljátsszátok a
szerepeiteket, amik folyamatosan megismétlődnek. A teljes pusztulás soha nem
következik be. Ábrázolták a nagy Mahabharat háborút a szentírásokban. Azt írták,
hogy a Yadavák és a Kauravák meghaltak és csak öt Pandava maradt. Aztán ők is
szétolvadtak és meghaltak a hegyekben és nem maradt semmi. Ez az oka annak, hogy
abban hisznek, hogy a teljes pusztulás bekövetkezett. Ők leültek és kitalálták
mindazokat a dolgokat. Aztán megmutatják, hogy egy gyermek hogyan jött el a
nagyujját szopva egy pipál levélen, a tengeren. Most a világ hogyan tudna
megteremtődni rajta keresztül? Az emberi lények bármit halljanak, arra
folyamatosan azt mondják, igaz, igaz. Gyerekek, most tudjátok, hogy mindenféle
dolgot írtak a szentírásokban. Azok a szentírások mind az odaadás ösvényéhez
tartoznak. Csak egy Isten van, az Atya, aki átadja az odaadás gyümölcsét a
hívőknek. Néhányan rendelkeznek felszabadulással, míg mások elmennek az életben
való felszabadulásba. Amikor itt az idő, hogy egy lélek (egy színész) szerepe
elkezdődjön, újból le fog jönni. Senki más, csak ti gyermekek tudjátok megérteni
a dráma titkait. Azt mondják: Mi nem ismerjük se a Teremtőt, se a teremtést. Ha
azok, akik színészek ebben a drámában, nem ismerik a dráma elejét, közepét és
végét és annak az időtartamát, azt mondják rájuk, hogy oktalanok. Még akkor sem
értik, amikor magyaráztok nekik. Mivel 8.4 millió születésben hisznek, azt
mondják, hogy a ciklus időtartama több millió év. Most megértitek, hogy eljövünk
Babához ciklus-ciklus után, hogy igényeljük a világ királyságát. Azt mondjátok:
5.000 évvel ezelőtt is találkoztunk Veled, hogy igényeljük a korlátlan örökséget.
Mindannyian, királyok és királynők és az alattvalók is mind a világ mestereivé
válnak. Az alattvalók is azt mondják: Mi a világ mesterei vagyunk. A
holddinasztia királysága nem létezik, amikor a világ mestereivé váltok. Ti
gyerekek ismeritek a teljes ciklust, az elejétől a középen át egészen a dráma
végéig. Az emberi lények még azt sem tudják, kik azok, akiket imádnak az odaadás
ösvényén. Nekik ismerniük kellene azok életrajzát, akiket imádnak. Ti, gyerekek
most megismertétek mindenki életrajzát az Atyától. Most az Atyához tartoztok.
Ismeritek az Atya életrajzát. Az Atya a Tisztító, a Felszabadító és a Vezető.
Benneteket Pandaváknak hívnak. Vezetőkké váltok mindenki számára. Botokká váltok
a vakok számára, hogy megmutassátok az ösvényt. Ugyanúgy, ahogy az Atya a Vezető,
nektek is ugyanolyanná kell válnotok. Meg kell mutatnotok az ösvényt mindenkinek.
Ti lelkek vagytok és Ő a Legfelső Lélek. Egy korlátlan örökséget kaptok Tőle.
Korlátlan királyság volt Bharatban, de az többé nem létezik. Gyerekek, tudjátok,
hogy igénylitek a korlátlan boldogságotok örökségét a korlátlan Atyától, vagyis
hétköznapi emberi lényekből istenségekké váltok. Mi istenségek voltunk, aztán
azzal, hogy 84 születést vettünk, shudrákká váltunk. Az Atya eljött, hogy
shudrákból Brahminokká változtasson. Brahminokra (papokra) biztosan szükség van
egy áldozati tűznél. Ez a tudás áldozati tüze. Bharatban sok áldozati tüzet
készítenek. Ebben különösen az Arya Samaj közösség az, akik sok áldozati tüzet
készítenek. Ez Rudra áldozati tüze, amiben az egész öreg világot fel kell
áldozni. Nektek most ezért használnotok kell az intellektusotokat. A vaskorban
sok emberi lény van. Ez egy ilyen nagy és öreg világ és ez mind meg fog
semmisülni. Semminek nem lesz haszna. Az aranykorban minden új lesz. Itt minden
olyan piszkos. Az emberi lények nagyon piszkosak. A gazdagok nagyon szép
palotákban élnek. A szegények kunyhókban, rossz körülmények között élnek. Azokat
a kunyhókat most megsemmisítik. Más helyeket adnak nekik, hogy ott éljenek és ők
(a kormány) folyamatosan eladják azt a földet. Amikor nem mennek el,
kényszerítik őket. A szegények sokat szenvednek és azok, akik boldogok, nem
rendelkeznek állandó boldogsággal. Ha rendelkeznének azzal a boldogsággal, akkor
miért mondják azt, hogy a boldogság olyan, mint egy varjú ürüléke. Shiva Isten
beszél: Én megnyitom a mennyország kapuit ezeken az anyákon keresztül. A tudás
urnáját ráhelyezték az anyák fejére. Aztán ők szétosztják mindenkinek a tudás
nektárját. Ugyanakkor a tiétek a családi ösvény. Ti igaz Brahminok vagytok, így
mindenkit képessé tesztek arra, hogy a tudás máglyájára üljenek. Ti most az
istenségi közösség részévé váltok. A tisztátalan közösség Ravan királyságát
jelenti. Gandhi azt mondta, hogy ott kellene lennie Ráma királyságának. Bár így
kiáltanak, ó Tisztító, jöjj el, nem tekintik önmagukat tisztátalannak. Az Atya
felébresztett titeket, gyerekeket. Az extrém sötétségből a teljes világosságba
mentek. Az emberi lények azt gondolják, hogy tisztává fognak válni azzal, hogy
megfürdenek a Gangeszben. Haridwar minden szemetét bedobják a Gangeszbe. Néhány
helyen mindazt a szemetet kiviszik a földekre. Ilyen dolgok nem történnek az
aranykorban. Ott sok a gabona. Nincs arra szükség, hogy pénzt költsenek. Baba
tapasztalt. Korábban a gabona nagyon olcsó volt. Az aranykorban nagyon kevés
ember van és minden olcsó. Ezért az Atya azt mondja: Édes gyermekek, most
tisztátalanból tisztává kell válnotok. Ő egy nagyon könnyű módszert mutat nektek:
Tekintsétek magatokat egy léleknek és emlékezzetek az Atyára. Mivel a lélekbe
ötvözet keveredett, az aranyozottá vált. Azok, akik isteni intellektussal
rendelkeztek, mostanra kőintellektusúvá váltak. Ti, gyerekek most eljöttetek az
Atyához, hogy a kövek uraiból az isteniesség uraivá váljatok. A korlátlan Atya a
világ mestereivé tesz benneteket és az az aranykori világ. Ez a vaskori világ.
Az Atya itt ül és titeket, gyerekeket az isteni világ mestereivé tesz. Tudjátok,
hogy ezeknek a palotáknak ott nem lesz hasznuk. Mindegyik meg fog semmisülni.
Amúgy is, mi van itt? Amerikának olyan sok az aranya. Itt még azt a kevés
aranyat is el fogják venni az anyáktól, amivel rendelkeznek, mert aranyat kell
használniuk, hogy elrendezzék az adósságaikat. Ott csak arannyal és még több
arannyal rendelkeztek. Itt kagyló vannak, míg ott gyémántok lesznek. Ezt hívják
vaskornak. Bharat az örökkévaló föld, soha nem semmisül meg. Bharat mindközül a
legemelkedettebb föld. Ti anyák felemelitek az egész világot. Egy új világra
biztosan szükség van számotokra. Az öreg világnak meg kell semmisülnie. Ezeket a
dolgokat meg kell érteni. Nektek a saját testetek megélhetéséért dolgoznotok
kell. Nem kell semmiről lemondanotok. Baba azt mondja: Miközben mindent
elvégeztek, folyamatosan emlékezzetek rám. Még az odaadás ösvényén is rám, a
Szeretettre emlékeztetek. Ti azt mondtátok: Gyere és tegyél minket csúnyából
gyönyörűvé. Őt hívják az Utazónak. Ti is mindannyian utazók vagytok, ugye? Az
otthonotok ott van, ahol minden lélek él. Képessé tesztek mindenkit arra, hogy a
tudás máglyájára üljenek. Mindannyin haza fogtok térni azt követően, hogy
elrendeztétek az összes számlátokat. Aztán újból eljöttök, és minden újra
kezdődik. Minél többet maradtok emlékezésben, annál tisztábbá váltok és
igényeltek egy emelkedett státuszt. Az anyáknak van idejük. A férfiak
intellektusa folyamatosan az üzletük körül forog. Ezért az Atya az anyák fejére
helyezte az urnát. Itt egy feleségnek azt mondják, hogy a férje a guruja, a
mindene és hogy ő (feleség) az ő szolgája. Az Atya most emelkedetté tesz titeket,
anyákat. Ti asszonyok vagytok azok, akik felemelitek Bharatot. Néhányan
megkérdezik Babától, hogy lehetséges-e szabaddá válni ettől a jövés-menéstől.
Baba azt mondja: Igen, valamennyi időre. Ugyanakkor, ti gyerekek teljes-körű
szerepet játszotok az elejétől a végéig. Mások a felszabadulás földjén maradnak.
Ők csak egy kis szereppel rendelkeznek, hogy azt eljátsszák. Ők nem fognak a
mennyországba menni. A jövés-menéstől való felszabadulást csak azokkal
kapcsolatban mondják, akik a végén jönnek, és aztán azonnal visszatérnek. Ők nem
tudják meghallgatni a tudást, stb. Azok, akik eljátsszák a szerepeiket az
elejétől a végéig, azok, akik meghallgatják ezt a tudást. Néhány lélek azt
mondja, hogy ők csak ott szeretnek lenni, hogy ott akarnak maradni. Az hogyan
lehetséges? Fix a drámában, hogy azt követően, hogy odamennek, biztosan eljönnek
a végén. Az idő többi részében a béke földjén maradnak. Ez a dráma korlátlan.
Achcha.
A legédesebb,
szeretett, régelvesztett és most megtalált gyermekeknek, szeretet, emlékezés és
jó reggelt az Anyától, az Atyától, BapDadától. A szellemi Atya namastet mond a
szellemi gyermekeknek.
Lényeg a dharnához:
1. Legyetek
igaz Brahminok és osszátok széjjel mindenkinek ezen tudás nektárját. Mindenkit
tegyetek képessé arra, hogy ezen tudás máglyájára üljenek.
2. Miközben mindent
elvégeztek és folytatjátok az üzleteteket a saját megélhetésetekért, maradjatok
az Atya emlékezésében, hogy tisztátalanból tisztává váljatok és mindenkit
emlékeztessetek az Atyára.
Áldás:
Legyetek
nagyszerű adományozók, akik naggyá váltok a különlegességeitek adományozásával.
Mindannyian
adományozzátok ezt a tudást, de nektek, különleges lelkeknek a
különlegességeiteket kell adományoznotok. Engedjétek, hogy bárki, aki elétek jön,
megtapasztalja bennetek az Atya szeretetét. Hadd lássák az arcotokban az Atya
arcát és a tevékenységetekben hadd lássák az Atya jellemét. Amikor látják a
különlegességeiteket, inspirációkat kapnak arra, hogy különleges lelkekké
váljanak. Legyetek olyan nagyszerű adományozók, hogy az elejétől a végéig,
vagyis az imádatra méltótól az imádóig nagyszerűek maradjatok.
Slogen:
Azok, akik
állandóan lélektudatosak maradnak, azok, akik nagymértékben tudásteljesek.
Avyakt jelzés: Ahhoz,
hogy könnyű jógik legyetek, váljatok tapasztalttá Isten szeretetében.
Azokban a
gyermekekben, akik állandóan elmerültek az Atya iránti szeretetben és
rendelkeznek az „én” tudatosságról való lemondás egy hozzáállásával, az Atya
látható. Ezen tudás alapján ti, gyerekek elmerültek maradtok az Atya
emlékezésében, és ezt az elmerülést ismerik a szeretetben való elmerülés
állapotának. Amikor elmerültök a szeretetben, vagyis amikor elveszettek vagytok
a szeretetben, egyenlővé váltok az Atyával.