27.10.2026 Morning
Hungarian Murli Om Shanti BapDada Madhuban
Lényeg:
Édes
gyermekek, tartsátok az intellektusotokat elfoglaltan ennek a tudásnak a
köpülésében, és szabaddá fogtok válni minden aggodalomtól, és állandóan boldogok
maradtok.
Kérdés:
Mi azoknak a
jelei, akik magukat Shiv Baba áldozati tüze szolgálóinak tekintik?
Válasz:
Ők azonnal elfogadják, bármit mondjon Shiv Baba Brahma száján keresztül.
Elfogadni bármit, amit Shiv Baba mond, azt jelenti, követni a shrimatot. Csak
Shri-Shri Shiv Baba utasításainak a követésével van az, hogy emelkedettekké
váltok. Emelkedetté válni azt jelenti, a győzelem rózsafüzérének a részévé válni.
Ének:
Üdvözlet
Shivának…
Om shanti.
Shiva Isten
beszél hozzátok saligramokhoz. A szellemi Atya magyaráz nektek, szellemi
gyermekeknek. Ti, gyermekek tudjátok, hogy miközben itt ültök, magatokat
lelkeknek kell tekintenetek. Az egész világon nem lenne egyetlenegy emberi lény
sem, aki magát egy léleknek tekintené. Nem tudják, mi egy lélek, és így hogyan
ismerhetnék a Legfelső Lelket? Csak az Atyától kapjátok meg a magyarázatot arról,
hogy valójában mi egy lélek. Mivel az emberi lények nem tudnak semmit, ezért
olyan boldogtalanok. Gyermekek, ti tudjátok, hogy ennek a drámának az időtartama,
a világnak ez a kalpafája 5.000 éves. Ha egy mangófa magja élő lenne, akkor az
elmagyarázná, hogy az egy mag, és hogy egy fa hogyan merül fel belőle. Azonban
az nem élő. Csak egy élő fa van (az emberi lényeké). Ti megkaptátok az egész
fának ezt a tudását az elejétől a végéig. Ti ezt megértitek, sorszám szerint,
annak megfelelően, amilyen erőfeszítést tesztek. Az Atya azt mondja: Én vagyok
ennek az emberi világfa Magja, az Igazság, az Élőlény és az Üdvösség
Megtestesítője. Engem hívnak a Tudás Óceánjának. Ez a testnélküli Egyetlen
dicsérete. Ti tudjátok, hogy az Atya dicsérete különleges. Az emberi lények
egyáltalán nem ismerik az Atya dicséretét. Bár Lakshmi és Narayan azok az
istenségek, de nekik sincs ez a tudásuk. Ti megkaptátok a drámának ezt a tudását.
Tudjátok, hogy ez a világciklus hogyan forog folyamatosan, és hogy ez a tudás
nem fog megmaradni, amikor istenségekké váltok. Ez egy csoda! Ugye ti ennek a
drámának vagytok a színészei? Nektek tudásotok van a Teremtőről, a teremtmény
elejéről, közepéről és végéről. Se a shudra klánnak, se az istenségi klánnak
nincs ez a tudása. Az nem úgy van, hogy ez a tudás az idők emlékezete óta
folyamatos, ahogy ezt az ünnepekről mondják. Ti most megértitek, hogy ezekről az
ünnepekről senki nem tud az aranykorban. Ott nem fogtok semmire emlékezni. Ott
egy királyságban fogtok uralkodni. A zár most megnyílt mindannyitok
intellektusán. Ti ismeritek a fő Teremtőt, a Rendezőt és a Főszereplőt. Ti egy
ilyen jó tudást kaptok! Akik nem ismerik ezt a tudást, azok értelmetlenek. Ti is
értelmetlenek voltatok. Ti most istenségekké váltok. Akiknek ez a tudás ott
csordogál az intellektusában, azoknak az intellektusuk végtelen boldogságot fog
tapasztalni. Rajtatok kívül senki más nem érheti meg ezt a tudást. Istent, az
Atyát hívják a Világ Mindenható Hatalomnak, a tudás-teljes Egyetlennek. Neki
milyen tudása van? Neki tudása van minden védákról, szentírásokról és az egész
világ elejéről, közepéről és végéről. Még a szentírásokban sincs tudás a
Teremtőről vagy a teremtményről, és ezért van az, hogy a rishik és a munik azt
mondják, hogy ők nem ismerik a Teremtőt vagy a teremtményét. Csak az Egyetlen
magyarázhatja el, és így bárki más azt hogyan tudná? Rajtatok, gyermekeken kívül
senki más nem adhatja át ezt a tudást. Az Atya az, aki ezt nektek átadja. Ő
olyan nagyszerű és tudás teljes! Ti egy ilyen magas státuszt kaptok. Nektek
olyan nagy boldogságot kellene tapasztalnotok azzal, hogy a korlátlan Atya
gyermekei vagytok. A ti intellektusotoknak feltöltötté kellene válnia ezzel a
tudással. Nincs semmi, amit nem tudtok. Ti most mester tudás teljesekké váltok.
A lélek, ami tamopradhanná vált, satopradhanná fog válni azzal, hogy emlékszik
az Atyára. Ez sorszám szerinti; közületek néhánynak az intellektusa tamoból
rajová válik, és másoké rajoból satová válik. Jelenleg senkinek nincs
satopradhan intellektusa. Amikor satopradhanokká váltok, akkor eléritek a
karmateet állapototokat. Aztán szükségetek lesz egy új világra, hogy
uralkodjatok. Amikor ez az áldozati tűz a végéhez ér, akkor az egész öreg világ
áldozatát abba belerakják, a tanulmányotok is a végéhez ér, sorszám szerint,
annak megfelelően, amennyi erőfeszítést tesztek. A diákok egy iskolában megértik,
hogy át fognak menni a vizsgáikon, és aztán átkerülnek a következő osztályba.
Amikor eléritek a karmateet állapototokat, átkerültök a halálnak erről a
földjéről a halhatatlanság földjére. Ti tudjátok, hogy innen át fogtok kerülni.
Tisztákká fogtok válni, és el fogtok menni a halhatatlanság földjére. Eredetileg
mi a béke földjének voltunk a lakói, és aztán miközben eljátszottuk a
szerepeinket, eljöttünk a halhatatlanság földjéről, és megérkeztünk a halál
földjére. Amikor mindez a tudás ott van az intellektusotokban, akkor boldogok
fogtok maradni. Nem fogtok semmi másról gondolkozni, csak erről a tudásról.
Nektek azt is el kellene magyaráznotok, hogy mi most tanulni fogunk, és az új
világ mestereivé válunk. Itt csak tisztátalan lények vannak; nincsenek
istenségek. Ki tenne benneteket emberi lényekből istenségekké? Csak az Atya
tehet azzá benneteket. Most elmagyarázhatjátok, hogy a mennyország valóban
létezett, és hogy ott Lakshmi és Narayan királysága volt. Azt ki alapította meg?
A Mennyei Isten, az Atya alapította meg a Paradicsomot, ahol istenségek
uralkodtak. Ott nem létezik más dharma. Ez egy hatalmas korlátlan játék. Ti
élőlények vagytok. Tudjátok, hogy ennek a fának a Magja ott fent van. Az Atya
múlhatatlan, és ti is múlhatatlanok vagytok. Az egész fa mostanra elérte a
teljes hanyatlás állapotát. Ebben az időben az minden emberi lény olyanná vált,
mint a tüskék. Ez a tüskék erdeje; mindenki szomorúságot okoz egy másiknak. Az
Atya a Kertész. Őt hívják a Révésznek is. Ti is megtanuljátok, hogyan
irányítsátok a csónakjaitokat. Az Atya itt ül, és elmagyarázza nektek, hogy
mindegyiktek csónakja hogyan mehet keresztül. A csónak nem a test. A csónak
mindkettőt, a lelket és a testet is tartalmazza. Ők azt éneklik: „Vidd át a
csónakomat!” A lelkek és a testek is, mindkettő tisztátalan. Most hogyan
mehettek át, és hová mehetnétek? Most megértitek a testnélküli világ, a
szubtilis régió és a testi világ minden titkát, az aranykortól a vaskorig. Tehát,
ez miért nem marad meg az intellektusotokban? Miért felejtetek? Ha ez állandóan,
folyamatosan ott ketyegne az intellektusotokban, akkor boldogok maradnátok, és
szabadokká válnátok minden aggodalomtól. Tudjátok, hogy Baba eljött, hogy
hazavigyen benneteket. Az Atya átadja nektek minden tudását. Ezek teljesen új
dolgok, amiket senki más, csak az Atya magyarázhat el nektek. A testnélküli Atya
magyaráz nektek ezen a testi valakin keresztül. Ti is a testeiteken keresztül
figyeltek, meghallgattok és így az Atya egyenlővé tesz titeket, gyermekeket
Magával. Bármi is az Atya dicsérete, annak kellene lennie a ti dicséreteteknek
is; nincs különbség. Az Atya azt mondja: Az egyedüli különbség az, hogy Én nem
lépek be a születés és halál ciklusába míg ti, igen. Ti, a Tudás Óceánjának, és
a Boldogság Óceánjának neveztek Engem. Ezért, Nekem biztosan át kell adnom
nektek ezt a tudást. Én azt átadom nektek minden egyes ciklusban. Ti most
megértettétek, hogy valóban körbementetek a 84 születés ciklusán, és most
elérkeztetek a végéhez. Aztán az Atya az első számba visz benneteket. Ugye ez
tudás? A tudás a bevétel egy forrása. Közületek mindegyik bevétele annak
megfelelő, hogy mennyit tanultok. Ez tudás, és egy üzlet is. Ti Babának csak
szemetet adtok. Amikor valaki meghal, akkor annak a személynek a dolgait átadják
egy brahmin papnak. Itt mindent át kell adnotok, miközben éltek. Valójában ez
erre az időre vonatkozik. Az Atya azt mondja: Bármitek van, azt adjátok át
Babának, mielőtt meghaltok, és csak váljatok gondnokokká. Különben a végén
mindenetekre, amitek csak van, emlékezni fogtok. A gazdag emberek, nem fogják
venni ezt a tudást. Az ő gazdagságuk csak egy születésre szól. Ők el fogják
hagyni a testeiket. Nem tudják, hol fogják venni a következő születésüket, a
karmájuknak megfelelően. Ti tudjátok, hogy bármilyen erőfeszítést tesztek most,
annak megfelelően fogjátok megkapni a jutalmat. Ebben az időben mindenki fizikai
szolgálatot végez. Senki nem tud a szellemi szolgálatról. A Legfelső Szellem
eljön és elmagyarázza nektek ezt a tudást. Ő a Boldogság Óceánja, a Szomorúság
Eltávolítója és a Boldogság Adományozója. Az emberek megünneplik Shiva
születésnapját, de ez nem lép be az intellektusukba. Az a tudás most az
intellektusotokban van, hogy Baba el fog jönni 5.000 év után, és újból elmondja
nektek ezt a tudást. Ez a tudás nem fog létezni az aranykorban, így az honnan
jöhetne a vaskorba? A világon senki nem tudja, miért építenek templomokat
Lakshminak és Narayannak. Kik voltak ők? Ki adta nekik a királyságukat? Az, a
cselekedeteik gyümölcse volt. Az Atya itt ül, és elmagyarázza nektek a tettek, a
bűnös tettek és a semleges tettek filozófiáját. Ezek Isten verziói. A Gitán
keresztül van az, hogy az eredeti örökkévaló istenségi vallás megalapításra
kerül. Ott nagyon kevés emberi lény van, de ők mind biztosan megkapják a
felszabadulást. Ők a Mahabharat háborúról írtak. Sok katasztrófa fog jönni.
Természeti katasztrófák is lesznek. Az öreg világ meg fog semmisülni. Ugyanazok
a bombák és rakéták vannak, és ez a pusztulásnak ugyanaz az ideje, amikor Isten
eljött és megteremtette Rudra tudásának áldozati tüzét, amin keresztül a
pusztulás lángjai felmerültek. Isten megteremt egy áldozati tüzet a békéért és
boldogságért. Azonban a szomorúságnak és békétlenségnek biztosan meg kell
semmisülnie. Az egész világ feláldozásra kerül Isten tudásának ebben az áldozati
tüzében. Ezek a dolgok ott vannak az intellektusotokban. Mi Brahminok vagyunk.
Mi Brahminok Shiv Baba áldozati tüzének a szolgálói vagyunk. Mi vagyunk az igaz,
szájon keresztül született Brahminok. Nektek, gyermekeknek el kellene fogadnotok
mindazt, amit az Atya mond a száján keresztül. Nekünk követnünk kell a shrimatot.
Azt is tudjátok, hogy a rózsafüzér emelkedett gyöngyszemeivé váltok azzal, hogy
követitek Shri-Shri Shiv Baba utasításait. A származási fa a rózsafüzér
gyöngyszemeit tartalmazza. Ott van a származási fa, ami folyamatosan növekszik.
Baba, Saját Maga teremtette ezt a származási fát. Az is egy származási fa; a
tetején ott van a testnélküli Shiv Baba és aztán ott vannak a lelkek. Aztán a
testnélküli származási fa testivé válik. Az első számú, Prajapita; ez a valaki
fizikai és az a valaki szubtilis. A szellemi Atya eljön, és azt megteremti
Prajapita Brahmán keresztül. Ti azt mondjátok: Gyere és tedd a tisztátalan
világot tisztává. A teljes pusztulás soha nem történik meg; a világ történelme
és földrajza megismétlődik. Aztán az öreg világ újból újjá válik. Ti most
erőfeszítést tesztek az új világért. Csak a korlátlan Atya adja nektek ezt a
korlátlan tudást. Miközben egy korlátolt örökségetek van, a korlátlan Atyára
emlékeztek. Ők azt mondják: Ó Isten! Amikor valaki haldoklik, akkor az emberek
azt mondják neki, hogy emlékezzen Istenre, az Atyára, és így ez azt bizonyítja,
hogy két apa van. Minden lélek testvér. A lelkek azok, akik így kiáltanak: Ó
Szomorúság Eltávolítója, Boldogság Adományozója, ó Felszabadító, jöjj el! Vezess
minket vissza az otthonunkba. Mi emlékszünk az otthonunkra, de nem vagyunk
képesek arra, hogy visszatérjünk oda, mert Maya eltörte a szárnyainkat. Még
senki nem térhet haza. Most mindegyikteknek meg kell gyújtanotok a saját
fényeteket. Olaj fog a lámpásba kerülni azzal, hogy az Atyára emlékeztek. A fény
tejesen nem aludhat ki. Amikor valaki meghal, egy lámpát gyújtanak; kineveznek
egy személyt különösen azért, hogy folyamatosan olajat öntsön a lámpásba.
Máskülönben sötétség lenne. Nektek most olajat kell öntenetek a jóga erejével
azért, hogy a rendkívüli sötétből az világossággá váljon; az válik majd
Deepmalává. Deepmala az aranykorban lesz, és nem itt. Ti megértettétek
mindazoknak az ünnepeknek a jelentőségét, amiket megünnepelnek. Azok az emberek
nem értenek semmit. Azonban az elmagyarázásra kerül, hogy a Rakhi stb. ünnepe
azért van, hogy megőrizzék a tisztaságot. Nektek be kell oltanotok az embereket
a tudás injekciójával olyan okosan, hogy érezzék, hogy valóban korruptak és csak
az Atya teheti őket emelkedettekké. Az Atya azt mondja: „Manmanabhav”, és akkor
tamopradhanokból satopradhanokká fogtok válni. Nektek taktikával kellene
kilőnötök a nyilat. Szükségetek van arra az erőre, hogy képesek legyetek
beszélni. Ti most megkapjátok az erőt a Mindenható Atyától, a Mindenható
Hatalomtól és legyőzitek Mayát, mert csak akkor fogjátok megkapni a
királyságotok szerencséjét. Senki más, csak az Atya tehet benneteket képessé
arra, hogy azt elnyerjétek. Az Atya azt mondja: Gyermekek, nézzétek meg, hogy
mivé teszlek benneteket abból, akik voltatok. Nektek biztosan állandóan
emlékeznetek kellene egy ilyen Atyára azért, hogy a bűneitek megsemmisüljenek.
Az Atya azt mondja: Állandóan csak Rám emlékezzetek, és a végső gondolataitok el
fognak vinni benneteket a végcélotokhoz. Ti bármivé válhattok, amiről
gondolkodtok. Ezért, az Atya azt mondja: Azzal, hogy Rám emlékeztek, ti is
azokká fogtok válni. Azzal, hogy emlékeztek, a bűneitek meg fognak semmisülni,
és haza fogtok térni. Ez a tudás a bevételetek egy forrása. Amikor egészségesek
és gazdagok vagytok, boldogok is vagytok. Ott ilyen hosszú élettartamotok van.
Krishnát nem lehet Yogeshwarnak hívni. Ti vagytok yogeshwarok. Ishwar (Isten)
tanít nektek jógát. Ez raja jóga. Nektek jógátok van, és eléritek a
királyságotok szerencséjét. Isten tanít nektek jógát, és átadja nektek a
királyságotok örökségét. Ki adta át nektek a királyságot? Az Atya. Az Atya azt
mondja: Emlékezzetek Alfára. Emlékezzetek az Atyára és az örökségetekre, és a
bűneitek folyamatosan elvágásra fognak kerülni. Ez nagyon könnyű. Ebből a
tudásból olyan sok van az intellektusotokban. Isten gyermekei mester istenek. Ti
nem ülhettek csak itt az Atyával; el kell játszanotok a szerepeiteket. Lélek
tudatossakká kell válnotok, miközben ezt teszitek. Achcha.
Nektek, legédesebb,
szeretett, rég elvesztett és most megtalált gyermekeknek, szeretet, emlékezés és
jó reggelt az Anyától, az Atyától, BapDadától. A Szellemi Atya namastet mond
nektek, szellemi gyermekeknek.
Lényeg a dharnához:
1. Állandóan
köpüljétek ezt a tudást, amit az Atya ad nektek. Folyamatosan beszéljetek
másokhoz taktikusan. Magyarázzatok nagy szeretettel.
2. Mindeneteket
adjátok át az Atyának, miközben éltek. Váljatok gondnokokká és emlékezzetek az
egy Atyára.
Áldás:
Legyetek a
dharna megtestesítői, akik a testtudatosság „én” tudatosságát beleteszik ebbe az
áldozati tűzbe.
Amikor a
gondolataitokban vagy az álmaitokban nincs ott az „én” tudatosság, amikor az
örökkévaló lélektudatos formátoknak a tudatában vagytok, amikor a „Baba, Baba”
hangtalan kántálás folyamatosan felmerül, akkor mondanák rólatok azt, hogy a
dharna megtestesítői, igaz Brahminok vagytok. Amikor ti, Brahminok feláldozzátok
az „én” tudatosságot, azaz az öreg természeteteket és ennek az öreg világnak a
sanskaráit ebben a nagy áldozati tűzben, akkor ez az öreg világ aztán
feláldozásra kerül. Mint, ahogy ti eszközök voltatok ennek az áldozati tűznek a
megteremtésében, ugyanilyen módon most tegyétek meg ezt a végső felajánlást és
váljatok eszközökké annak a teljessé tételében.
Slogen:
Igényelni az
elégedettség bizonyítványát magatoktól, a szolgálattól és mindenkitől, jelenti,
hogy a siker megtestesítőivé váltok.
Avyakt Szignál:
Tegyétek magatokévá mások felemelésének a szellemét, és emeljétek fel azokat,
akik rágalmaznak titeket.
Egy lélek, aki el
fogja érni egy jógi élet legmagasabb célját, az át fogja alakítani a
becsületsértést dicséretté, a visszautasítást tiszteletté, egy sértést
önbizalommá, a rágalmat felemeléssé, és állandóan győztes marad. Az ilyen lélek
egyenlő lesz az Atyával, az egyik a nyolc ékszer közül, és a hívők egy
különleges istensége. Ne legyen semmi olyan érzésetek, hogy ha az a valaki egy
kicsit megváltozik, aztán ti is meg fogtok változni. Ez a vétel érzése. Nekem
rezgéseket kell adnom. Nekem kegyelemteljesnek kell lennem. Az erényeknek és az
erőknek az együttműködését kell adnom. Ebben váljatok mesteradományozókká;
legyetek nagylelkűek.